2012. november 26., hétfő

Targi (2012)


Tekintve, hogy a Ravensburger Vegas nevű játékát nem volt még alkalmam kipróbálni, az SdJ, KSdJ jelöltek (és nyertesek) közül az utolsóhoz érkeztünk el. A legfontosabb amit azonnal meg kell jegyeznünk a játék kapcsán, hogy kétszemélyes. Ez bizonyára rögtön megosztja majd a közönséget, hiszen aki teheti, nem szeret kettesben játszani, viszont sokan vannak, akik leggyakrabban párjukkal, vagy egy barátjukkal pont kettesben tudnak játszani. Márpedig hiába játszható a játékok egy jelentős része két résztvevővel is, azért a legtöbb játék 4-5 főre van optimalizálva, így az utóbbi csoport tagjainak egy igazi jó kétszemélyes játék valódi kincs.
A korábban tárgyalt Villagehez hasonlóan ez is alapvetően worker placement jellegű játék, melyet egy kis készlet gyűjtögetés fűszerezve. Megkapóan újszerű az akciók kiválasztásának módszere, ugyanakkor a játék eléggé egyszerű ahhoz, hogy az újrajátszhatóságát ne érezzem túl magasnak. Ez tehát nem az a játék, amiből heti 3 nap 3-3 partit fogunk játszani, de egy-két hetente elővéve felüdülést jelenthet. Az ellenféllel való interakciók kimerülnek a jobb pozíciók elfoglalásában, így a játékot a konstruktív kategóriába sorolhatjuk be. A törzslapokon található szöveg értése fontos, ám az folyamatosan nyílt, így a játékhoz elegendő, ha az egyik játékos ismeri a szükséges nyelvet.

Szünet

Nagy örömmel láttam, hogy amíg én passzivitásba vonultam, addig is olvastátok, használtátok a már elkészült leírásokat. Nehéz lenne megfogalmazni, hogy mi is vezetett ehhez a több hónapos kihagyáshoz, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez titeket érdekel. Talán leginkább magammal kell ezt tisztázni. Egy biztos, hogy a kedvem a blog folytatásától nem ment el, és a szünet valóban csak egy szünet volt, készen állok a folytatásra. Az pedig, hogy ennek mi lesz a gyakorisága, és főképp meddig tart ki a lendület, egyelőre legyen a jövő zenéje. Nem akarok semmit ígérni, mert igazából magam sem tudom.

Viszont. Ahogy már a korábbi nyitó bejegyzésben jeleztem, örömmel venném, ha mások leírásai is megjelennének a blogon. Olyanok írásaira, közreműködésére számítok elsősorban, akik maguk nem vezetnek blogot, nem publikálnak, de valamiért kedvük támadt egy játék bemutatásához. Az egyetlen kérésem az, hogy a mostanra megszokottá vált formátumot őrizzük meg ilyen esetekben is. Ha te is szívesen írnál egy játékról kérlek keress meg valamelyik elérhetőségemen.

2012. július 24., kedd

Village (2011)

Miután a nyertesek már kiderültek, következzék a 2012-es Kennerspiel díj nyertese a Village. Ez a játék középkori hangulatú worker placement jellegű játék. Amellett, hogy a mechanizmus előnyös oldalait sikerült jól kiaknázni, egy új mechanizmust is sikerült a játékba belegyúrni. Az idővel kell gazdálkodnunk oly módon, hogy se a túl kevés, se a túl sok idő felhasználása nem ideális, ezért kénytelen vagyunk a kényes egyensúlyt keresgélni.
Mint azt a játék neve is híven tükrözi a játéktér egy falu, ahol a játékosok a falu egy-egy családját személyesítik meg. Az idő múlásával a család új tagokkal gyarapszik, ám idővel az öregeknek búcsút kell intenünk. Azonban ez nem feltétlenül jelent gondot, hiszen ha családtagunk sokra vitte az élet valamely területén, emlékét a falu krónikásai megörökítik az utókornak, ezzel is növelve a család hírnevét. Végül persze a legnevesebb család győzedelmeskedik.
A játékban viszonylag kevés ponton kell magunkat ellenfeleinkkel összemérni, így annak jellege inkább konstruktívnak nevezhető, bár természetesen mint minden munkáselhelyező játékban, a kulcspozíciók elfoglalása itt is komolyan befolyásolhatja ellenfeleink játékát.

2012. július 9., hétfő

K2 (2010)

A 2012-es Kennerspiel des Jahres jelöltjei közül elsőként a K2-t vesszük górcső alá. A díjról magáról már megemlékeztem a Strasbourgról szóló cikkben. A játék nevét a világ második legmagasabb és egyben az egyik legnehezebben mászható csúcsáról, a Karakorum hegységben, Pakisztánban található K2 hegyről kapta. A játékosok hegymászókat alakítanak, kiknek céljuk feljutni a csúcsra. Útközben meg kell küzdeni az időjárás viszontagságaival, és figyelni kell az akklimatizációra is. A hegymászás közismerten veszélyes hobbi, ezért társasjátékok esetén meglepő módon, de hegymászóink meghalhatnak a játék során. A játék menete konstruktív, ellenfeleinknek nem tudunk segíteni, de hátráltatni is csak nagyon közvetve tudjuk őket. Az értékelés lázmérő elven működik, nem az számít, hogy hol állnak mászóink a játék végén, hanem az, hogy mi volt a legmagasabb pont ahova eljutottak. Kivéve persze, ha életüket vesztik mászás közben.

2012. július 2., hétfő

Kingdom Builder (2011)

A 2012-és év játéka díj második jelöltje* a Kingdom builder igazi családi játék. Szabályai könnyen gyorsan elsajátíthatóak, egy parti gyorsan lepereg. Talán leginkább a Hacienda nevű játékhoz tudnám hasonlítani, igaz itt nem lapkákat, hanem településeinkkel kell szépen telepakolni a hexahálós pályát. Attól eltekintve, hogy településeinket néha mozgathatjuk, ez így is alapvetően egy lapka lerakós jellegű játék marad, némi területbirtokló és hálózatépítő jelleggel fűszerezve. A játék nagy előnye, hogy gyakorlatilag szabálylapokkal, azaz közös célokkal operál, melyek mindenkire vonatkoznak, és amelyek kombinációi garantálják, hogy minden egyes játék új fajta kihívást tartogat majd számunkra. A játék jellege elsősorban konstruktív, igaz az egyes pozíciók elfoglalásával vagy üresen hagyásával ellenfeleink játékára is komoly hatást gyakorolhatunk.

*A játék időközben elnyerte a 2012-es Spiel des Jahres kitüntető címet.

2012. június 18., hétfő

Eselsbrücke (2011)

Úgy döntöttem ideje felrúgnom az eredetileg tervezett menetrendet, hiszen közeleg a Spiel des Jahres, a legrangosabb játékdíj 2012-es odaítélésének dátuma. Érdemes tehát soron kívül megismerkednünk a jelöltekkel, vagy legalábbis azokkal amelyeket módomban állt már kipróbálni. Mielőtt ebbe belemerülünk fontos tisztázni, hogy az utóbbi két évben a díj nyertesei már nem olyan gémerjátékok, mint a Catan (1995), a Carcassone (2001), vagy éppen a műfajteremtő Dominion (2009). A nyertes kiválasztásánál fontosabb szerepet kapott, hogy családban, nem társasjátékos érdeklődésű társaságban is játszhatóak legyenek. Ezt a trendet támasztja alá, hogy tavaly létrehozták a Kennerspiel des Jahres avagy Gamer’s Game of the Year díjat, melyet az év gémerjátéka néven magyaríthatnánk. Ebben a kategóriában sem az igazán összetett és nagyon bonyolult játékok az esélyesek, hanem inkább a korábbi nyerteseknek megfelelő nehézségűek.

Az ABC rendben első jelölt az Eselsbrücke, mely stílusában igazi party játék, mely talán a 2010-es győzteshez a Dixit-hez áll a legközelebb. Voltaképp egyszerű memóriajátékról van szó, melyhez azonban jó adag kreativitásra, kommunikációs és asszociáció készségekre lesz szükségünk. Az én játéktípus felosztásomban nehéz megtalálni a helyét, hiszen nem a szó klasszikus értelmében konstruktív, de mellette egy kis kooperatív jelleg is felfedezhető. Nagyjából az igaz rá, ami a korábban általam már elemzett Qwirkle-re is, kiváló szórakozás lehet olyan játékosokkal, akik egyébként ritkán ülnek le társasjátékok mellé.

2012. június 13., szerda

Strasbourg (2011)

A tavalyi év volt az első, amikor kiosztották a német év gémerjátéka díjat (Kennerspiel des Jahres). Ugyanaz a zsűri ítéli ezt oda, mint az év játéka díjat, ám itt elvileg a gémerek szempontjait veszik figyelembe erősebben, úgy mint hosszabb játékidő, komplexebb de teljesen világos és könnyen érthető szabályok. Az ilyen játékok jellemzően nem győzelmi feltétellel, hanem egy végső pontozással érnek véget. Viszont a legfontosabb egyesítő elv, hogy a győztes stratégia nem nyilvánvaló első nekifutásra, több próbálkozás kell, hogy a játékosok ráérezzenek.
Én a magam részéről a tavalyi díj sorsával nem vagyok maradéktalanul elégedett, mivel úgy vélem ez a Strasbourg egy jóval erősebb választás lett volna, mint a végső győztes 7Wonders. Amit talán ellenérvként fel lehet hozni az a hosszabb játékmenet – annak ellenére, hogy a zsűri szerint ez elvárás az ilyen játékokkal szemben –, viszont előbbi licitálós jellege miatt sokkal aktívabb interakció jellemzi, mint a cím első nyertesét. Pont a licitálós alapjelleg miatt természetesen a kompetitív játékok közé kell sorolnunk. Bár ez is remekül meg van valósítva, a játék igazi erősségét mégis az elsősorban területszerzéshez kapcsolódó feladatok kiválasztása adja, mely rögtön a játék elején eldöntheti sorsunkat, ha túl bátortalanok vagy túl mohók vagyunk.